Soha nem gondoltam volna, hogy egy ország, egy nép, és egy vallás ennyire mély nyomot hagyhat az ember életén, mint az enyémen tett IZRAEL és az ottani emberek. :-)
9 évvel ezelőtt lehetőségem volt kijutni Izraelbe. Azóta is azokból az élményekből táplálkozom. Ha belefeledkezem, órákig tudok "mesélni". Fantasztikus emberek és gyönyörű környezet vett körül.Sok sok ismerősre és barátra tettem szert rövid időn belül.OTTHON ÉREZTEM MAGAM.
Szóval, ami éppen eszembe jut.
Egy ismerősöm szüleivel sokat beszélgettem és rengeteget beszéltek nekem a meghurcolásukról és hogy hogyan sikerül végül "nyugalmat" találniuk és családot alapítaniuk Izraelben. Kedves aranyos idősek voltak, és nem értettem, hogy miért tekernek be egy takaróba, amikor jött hozzájuk egy rabbi (később megtudtam - rövid nadrág és ujjatlan póló volt rajtam.)
Kóser konyhájuk volt és teljesen megrémültem, amikor a bácsi rémültem rohant felém, és egy másik kést nyomott a kezembe. Tejes késsel akartam a szalámit elvágni. :-(
Betértem egy kicsi élelmiszerboltba, ahol egy idősebb hölgy volt az eladó.Én az angollal ugyan próbálkozma, de hiába, így kézen fogott, becipelt a pult mögé és amit kiválasztottam, azt ott helyben megtanította nekem héberül. :-)
Tel-Aviv-ba a Tahana Merkazit-ba (szerk. buszpályaudvar) érkeztem és a mozgó lépcső tetején egy árus várt. Iszonyat gyorsan beszélt és odahívott egy pékáru pulthoz. A világ legjobb akcióját ajánlotta, 3 perecet kapok 1 áráért :-) . Addig szabadkoztam hogy én nem vagyok éhes és köszönöm, nem kérek semmit, míg megunta és kaptam egyet ajándékba. :-)
Az ismerősöm kislányát kellett elkísérnem az óvodába. A nyelvtudásom hagyott még némi kivetnivalót maga után.Esőre állt így szerettem volna ha magával hozza az esernyőjét, de "mitriá" helyett "pitriá"-t mondtam neki, hatalmasat nevetett rajtam (akkor 4 éves volt) kihozta a szobájából az esernyőt, a hűtőszekrényből előhalászott egy gombát és megmutatta hogy melyik melyik. :-) Az oviba természetesen eljutottunk, és az óvónéniknek is elmesélte a reggeli esetet. :-)
Sábát kivonul, indulnak a buszok, én állok a buszmegállóba, megáll előttem egy autó, kiszállt belőle egy fiatal ortodox férfi, eltakarja a szemét elsuhan mellettem és sűrű imádkozások közepette a szántáson keresztül ment tovább. Ujjatlan, térdig érő nyári ruhában voltam. Reméltem hogy ez nem azért volt mert rossz látvány voltam. Később felvilágosítottak, hogy ne lepődjek meg ezen legközelebb.