Hosszú éveken keresztül volt nagyon szoros barátság, köztem és az azóta sajnos már elhunyt Horváth Tivadar szinész és családja között. Tudták rolam (hiszen soha nem titkoltam), hogy zsidó származású vagyok.Valamint én is tudtam, hogy Tivadar a zsidó törvények szerint, szintén zsidónak számit, még akkor is, ha a Piaristáknál tanult, és egész életében hívő katolikus volt. Az anyai nagymamája akkor is zsidó volt, igy törvényeink értelmében Ő maga is zsidónak számit. Egyébként ezt Ő sem tagadta elöttem soha! Az 1980-tól tartó barátságunk, még az 1993-as alijázásom után is megmaradt, egésszen a 2003-ban bekövetkezett haláláig.

Miután alijáztam itt izraelben egy szintén régi ismerősöm, aki az egyik Magyarul Beszélők Klubjának volt az elnöke, felkért, hogy a magyarországi shoa kezdetének 50. évfordulója alkalmából szervezett előadását a klubnak rendezzem meg. Az előadás keretszövegét az izraeli Magyarok körében nagyon népszerű költő, az azóta már sajnos szintén elhunyt Alex Bondi írta, és Ő válalta fel a narrátor szerepét is.

A probák alatt szegezte nekem Alex a kérdést. Mond Éva hol tanultál rendezni? Mondtam, hogy népművelő vagyok, és tanultam drámapedagógiát, valamint rengeteget tanultam Horváth Tivadar barátomtól is. Neked barátod a szinész Horváth Tivadar? Jött a visszakérdezés.

Igen, miért?

A válasz pedig: 1943 végén behívtak munkaszolgálatra. A kerettel együtt kivittek minket a Józsefvárosi pályaudvarra, hogy bevagonirozzanak, és irány a front, vagy nem is tudom hova szánták a mi munkaszolgálatos századunkat. A pályaudvar akkori két parancsnoka Somogyvári Rudolf, és Horváth Tivadar volt. Két fiatal pesti szinész, akik egymást váltva voltak a parancsnokok, és közben esténként játszottak a szinházukban. A mi századunkban igaz volt egy pár szinész meg szinházi ember, de azért a század nagyobbik fele az nem a szinház közelében lévő emberekből állt. A két parancsnok mindegyike éppen ott volt amikor megérkeztünk. Látták köztünk ismerőseiket, barátaikat. Félrevonultak pár percre, valamit megbeszélni, majd közölték a keret parancsnokával, hogy a pályaudvar karbantartásához szükségük van a zászlóaljra. Két nap alatt elintézték, hogy már hivatalossan is a pályaudvar karbantartásán dolgoztunk. Nem volt szabad a keretnek bántani minket, vagy az élelmezésünket szabotálni. A pályaudvar fütött várótermét rendezték be szállásunknak, és aki küldött haza levelet, hogy hol van azt is eljuttaták. Négy hónapon keresztül "dolgoztunk" a pályaudvar karbantartásán, és ezzel megúsztuk a frontravitelünket, és a nagyon hideg 1943-as telet. Lehet, hogy sokan vannak közülünk akik az életüket ennek a négy hónap pályafenttartásnak köszönhetik!

Döbbenten hallgattam az elbeszélést, miért nem mesélte ezt soha Tivadar? Amikor az aznapi próbáról hazaértem, azonnal a telefon után nyúltam, és tárcsáztam a jól ismert számot. Elmondtam Tivadarnak, hogy mit hallottam ma, a válasza pedig csak anyi volt, hogy igen volt egy pár ilyen század akit rövidebb hosszabb ideig ott tudtak tartani, a pályaudvaron és ezzel segítettek nekik, de ebben most mi a gond? Megprobáltam a Jad Vashem kitüntetését megszerezni legalább neki, ha Somogyvári Rudolf már nem kaphatta meg.

Találtunk még néhány embert itt Izraelben aki szintén "dolgozott" a Józsefvárosi Pályaudvaron, és azonos történeteket meséltek el, mint Alex Bondi barátom. Sajnos a kitüntetésből nem lett semmi, mert van egy olyan kitétele a dolognak, hogy magának a kitüntetendő személynek is alá kell írni a benyújtatandó kérvényt, és Tivadar erre nem volt hajlandó. Az indok pedig éppen az volt, hogy hiszen Ő maga is zsidó (még akkor is, ha ez már az akkori törvények szerint sem számított)

A Jad Vashem kitüntetés igy elmaradt, de azért álljon itt két szinész emlékére, az, hogy akkor és olyan körülmények között voltak EMBEREK amikor ez sokaknak nem volt természetes dolog!

[ Vissza ]