1944. november 7-én a nyilasok kivégezték a 23 éves Szenes Hanna költőnőt, a palesztinai zsidó ellenállási mozgalom harcosát.

Szenes Hannát és költészetét évtizedeken át a csönd hálója vette körül. Csak a (Benedek Marcell főszerkesztésében megjelent) irodalmi lexikon közölt róla rövid szócikket. Több életrajzírójának: az okok keresésében és következtetésével egyetértek.

Az 1948 utáni időszak, a Szovjetunió által létrehozott rendszerekben, így „baráti” Magyarországon sem lehetett leírni, kimondani a „zsidó” szót, csak rejtjeles utalások történtek: „származása miatt”, vagy „izraelita vallású” megnevezések. Ehhez még hozzájárult a cionizmus „megbélyegzése”. Sztálin halála előtt „orvosi összeesküvési perben” éppen a zsidó származásúak ellen lépett fel, és már Moszkvában összeállítottak egy listát, mely a zsidók neveit tartalmazta, hogy a Szovjetunió távoli tájára összegyűjthessék őket, külön országot létrehozva számukra, mint tagköztársaságot. Szerencsére ezt a tervet a diktátor halála meghiúsította. A „politikai olvadás” (a hruscsovi időszak) alapvető változást nem hozott.
Szenes Hanna a cionizmus híve volt. De nemcsak ez nem vetett rá „jó fényt”, hanem, hogy angol ejtőernyősként dobták le jugoszláv területre (és onnan lépte át a magyar határt.). A „szovjetrendszerek” (Magyarország is) a „nagy” Szovjetuniót dicsőítették, és kevésbé emelték ki a II. világháborúban szövetségesként szereplő nyugati hatalmak harci tetteit.
Ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon kevésbé ismerték Szenes Hannát és költészetét.

Szenes Hanna versei rövidek, tömörek, lényegre törők, sallagmentesek. Lírája egyben életútjának tükre. Bár már 12 évesen írt, igazából 1939 után született versek azok, melyek sorsának egy-egy állomásáról „tudósítanak” a költészet „eszköztárával”. Tartalmilag: kétségek és remények, álom és hit jelennek meg lírájában, hogy végül higgadtan számot vessen sorsával utolsó versében, melyet a börtönben írt 1944. június 20-án.

“Egy kettő három
nyolc a hossza,
Két lépéssel mérem a szélet,
Kérdőjelként lebeg az Élet.
Egy kettő három
tán egy hét is,
Vagy a hó vége még itt talál,
De fejem felett a Halál.
Huszonhárom lennék
most júliusban.
Merész játékban számra tettem,
A kocka perdült. Veszítettem.”

Minden költő felveti a kérdést, hogy, ha már nem lesz: versei megmaradnak-e, emlékeznek-e majd rá? Szenes Hanna is megfogalmazta a költői reményt:

”Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön, mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön. Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít, amikor ők maguk már nincsenek köztünk. Ezek a fények csillognak és különösen, ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.”



A váci Földváry Károly Általános Iskola tanulói irodalmi összeállítást készítettek Szenes Hanna verseiből. Műsorukat a váci nyugdíjas pedagógus klubban mutatták be október 17-én. Bevezetőt mondott: dr. Váradi Iván Attila önkormányzati képviselő, iskolaigazgató. Az irodalmi összeállításban a lírát zsidó dalok énekkari előadása, zongoraművek egészítették ki. Háttérképként Szenes Hannáról készült fényképfelvételek jelentek meg.
Tervezik, hogy a városban az idősebb korosztálynak több helyen is előadják műsorukat.

Az irodalmi összeállítás versei által emlékezett arra a fiatal lányra, aki életét áldozta egy szebb jövő reményében. A neve Szenes Hanna volt. A versek előadása csak egy apró mozzanat. Az irodalomtörténészekre vár a feladat, hogy munkásságát értékeljék és elhelyezzék a kultúra panteonjában.


Székelyhidi Ferenc