Most az esti imával, a maarivval ismerkedhetünk meg. Természetesen az imádkozás megtanulása csak a sziddur forgatásával lehetséges, ráadásul a legtöbb helyen kisebb-nagyobb eltérések, kihagyások és toldások is előfordulhatnak. Ezért a legbiztosabb, ha választunk egy közösséget és ott sajátítjuk el a praktikus fogásokat. Deutsch bácsi pedig segít, hogy megértsük az imák hátterét, ráadásul a leghagyományosabb módon. (a szerkesztő)
Az ima teljes szövege itt letölthető.
A máriv ima nem az áldozatok helyébe lépett. Az éjszaka folyamán az áldozatok megmaradt részét égették el. Ezért hétköznap az esti szertartás alatt díszeket, Tálitot, még az elõimádkozó sem vesz fel. A rojtokat a Smánál nem csókoljuk meg. Az ima egyik nagyon fontos eleme, hogy ilyenkor mondjuk el elõször a Smá mind a három szakaszát. Ne felejtsük el, hogy a nap nálunk a csillagok feljövetelével kezdõdik. A másik elem, az Ámidá, amelyet nem ismétlünk meg. Az Istent dicsõítõ Borchu után két áldást mondunk, egy hosszút és egy rövidet. A Smá elmondása után a mi országainkban három áldást mondunk még az Ámidáig. Vannak olyan közösségek, ahol a harmadikat elhagyják. Idézzük a Tórából a "mi kámochá"-t: "Ki olyan, mint Te, Örökkévaló" (e szavakból képezték a makabeusok is a nevüket). Fohászkodunk békességért "feszítsd ki felettünk a béke sátrát", majd dicsérjük az uralkodó Örök királyt. Az elõimádkozó ezután rövid kádissal köti össze a Kriát Smát és brácháit a csendben elmondott Ámidával. A Smajno Eszré után teljes kádis, majd záró ima következik a gyászolók fohászával. A máriv imát legkorábban akkor lehet elmondani, mikor három közepes csillag megjelenik az égen. Lényegében éjfélig lenne hivatalosan az elmondás határideje, de a Talmud leírja, hogy rabbi Gamliél fiai egy lakodalomról késõn jöttek haza és már elmúlt éjfél, de a mester megnyugtatta fiait, hogy a hajnal hasadtáig elmondhatják az elmaradt imát, mert az áldozatok részeit annak idején egész éjszaka égették.
Akik az õsapáink által létesített három imát elmondották, kötelességüket teljesítették. Mégis beiktattak a liturgiába a lefekvés elõttre egy fohászt, hogy a nap a Tóra szavaival, zsoltárokkal, áldás szövegekkel és magunkba fordulással érjen véget. Minden nap estéje néhány percre idézi az engesztelõ nap hangulatát, áttekinthetjük, mit tettünk, segítettünk vagy ártottunk embertársainknak, megbocsátunk annak, aki ártott nekünk és kérjük az Örökkévalót, hogy tartson távol minket a vétektõl. Ezután elmondjuk a Smá elsõ szakaszát. Majd Mózes zsoltárának utolsó sorait idézzük, hogy a nappal elvégzett munkának értelmet adjunk: "Tedd maradandóvá számunkra kezünk munkáját" (Zsoltárok 90). Megismételjük az esti ima néhány részletét, pl. a "Háskivénu" amely békéért, nyugalomért fohászkodik. E Talmudi eredetû ima egy zsoltárvers alapján készült: "békésen fekszem le és alszom el" (Zsoltárok 4). Istent kérjük, hogy vigyázzon ránk éjjel és nappal is. Elmondjuk Jákob áldását, amellyel József fiait Efráimot és Menásét megáldotta: "Az angyal, aki kimenekített minden bajból, áldja meg a fiúkat, nevezzék el õket rólam és õseim, Ábrahám és Izsák nevérõl". Idézzük az õsi papi áldást, a Jövárechechát, és úgy érezzük, ágyunknál angyalok sorakoznak, mint védõsereg. "Jobbomon Micha-el, balomon Gabriél, elõttem Uriel, mögöttem Rafaél, és felettem a Sechina jelenléte." A napot egy hosszú áldással zárjuk melynek lényege, hogy békében feküdjünk le és a hajnal világossága hozza meg számunkra az ébredést, hogy végezhessük mindennapi munkánkat, kötelességünket, továbbra is az Õ akarata szerint.
folyt.köv.
Deutsch Gábor
Judaisztika tanár