Újságírókról, szerkesztőkről ritkán emlékeznek meg. Pedig az ő munkásságuk, ha nem is látványos, de igen hasznos. Két Ruttkay is volt. Az idősebb a Pester Lloyd -ban fejtette ki munkásságát.
Az 1854. január 1-jével indított lapot, a Pester Lloyd-ot kezdetben a németül olvasó pesti polgárság számára szánták. Későbbiek során szellemiségében változott. Német nyelvterületen a magyar kultúra közvetítését célozta meg, ellensúlyozva a bécsi lapok (időnként közzétett) magyarellenes híradásait. Első főszerkesztője Weisz János volt. A későbbiek során Falk Miksa (1828-1908) lett a főszerkesztő. Ő arról is nevezetes, hogy közreadta Széchenyi István iratait, valamint Deák Ferenc titkára volt, és magyar nyelvre tanította Erzsébet királynőt.

145 éve született és 95 éve halt meg Ruttkay-Rothauser Miksa
(írói nevén Ruttkay György), drámaköltő és hírlapíró. Vácott született 1863 szept. 25-én. „Atyja váci kereskedő volt, a mai Millmann-féle házban volt üzlete mintegy 30 év előtt. Akkor a hitközség elnöke is volt, ami arra mutat, hogy köztiszeletben állott kereskedői körökben. Ebben a házban született a kiváló szerző, kit tegnap ünnepeltek az ország első színpadán.” – írta róla Váci Hírlap 1903-ban, a Sötétség című színműjének Népszínházban történt bemutatója után.
Tanulmányait Budapesten és Bécsben bevégezve, 1881. hírlapíró lett. 1890-ig segédszerkesztője volt a Pester Journalnak, majd a Budapester Tagblattanak. 1890-től a Pester Lloyd tárcaírója, Silberstein- Ötvös Adolf halála után, színházi kritikusa. Igen nagy szerepet játszott abban, hogy az új magyar színdarabokat megismerték, és műsorra tűzték a külföldi színházak.
Sok magyar szépirodalmi művet fordított németre. De nemcsak fordított, hanem 1888 óta maga is írt. Eleinte operett- és operaszövegeket, később színműveket, melyek szép sikert arattak. „Peking rózsája” című daljátékát, a Népszínház mutatta be 1889-ben. Zenéjét az a Sztojanovics Jenő (1864-1919) szerezte, aki 1893-ban zeneiskolát indított be Vácott. Ezt követte a „Holtomiglan” címmel írt színműve (Népszínház, 1896);
Hubay Jenő (1858-1937) Moharózsa című operájának szövegkönyvét Ruttkay Rothauser Miksa írta Ouida novellájából. A bemutatóra 1903-ban került sor az Operaházban.
További munkái: Sötétség (színmű, Nemzeti Színház 1903); Vénusz (vígjáték, u. o. 1906); Az első és a második (színmű, Nemzeti Színház 1913). –

1913 júl. 19-én, hosszas betegség után halt meg.
Szülővárosának újságja a következőket írta:
„...hétfőn az íróvilág általános részvétele mellett tették tetemét örök nyugalomra.....Egyike volt a legrokonszenvesebb magyar íróknak, s valahányszor színdarabja sikert aratott az ország első színházában, Vácon megdobbantak a szívek: a váci születésű író sikerének örülni tudtak......Vácon látta meg a napvilágot, s ma is itt élnek iskolatársai, akikkel férfi korában is szíves barátságot tartott fenn. És bár rég elszakadt Váctól, érzelmei idefűzték, mert ismerőseivel minden szívesen felújította gyermekkori emlékeit.
.........E mellett a magyar írók műveit ültette át szorgalmasan német nyelvre s hogy a külföld magyar írókról tud, abban nagy része van a váci származású Rotthausernek.
Az utóbbi időben elcsendesedett, súlyos betegség: arc-rák támadta meg. Bár élete menthetetlen volt, halál váratlanul jött. Temetésén sok váci ismerőse megjelent.” (Váci Hírlap, 1913. július 23.).

Haláláról a Nyugat is beszámolt:
„A Lloydnál majd csak pótolni fogják, de azoknak, kik figyelemmel kísérték működését, hiányozni fog. Pedig nem tartozott azon kritikusok közé - nálunk eddig csak egy-ketten voltak -, kik munkálkodásukkal irányt szabtak azon műfajnak, mely tárgya volt érdeklődésüknek, azt se lehet mondani, hogy saját műfajának, a drámai kritikának adott volna sajátos lendületet, és mégis kiváló kritikus volt, úgy abszolúte, azon értékeknél fogva, melyek írásaiban nyilvánvalósultak, mint relatíve, azaz azon viszonylatnál fogva, melyben az ő értékes ítéletei, tehát jó kritikái a kortársak kevésbé jó hozzászólásaival, mondhatjuk úgy is: rossz kritikáival állottak.
Okos ember volt és nem nagyképűsködött. Tekintélye volt és nem élt vele vissza. De az okosságon kívül, mellyel bölcsen élt ő, és a tekintélyen kívül, mi csak fokozta lelkiismeretességét, kritikusi mivoltát még két kiváló tulajdonsága tette értékessé: nagy tájékozottsága és jóindulattal körültekintő ítélete, mely tényezők utóbbija, főleg kezdő tehetségek műveinek a vizsgálatánál volt mindig nyilvánvaló.
A kritika nem volt nála: alkalom a dramaturgiai szabályoknak a megbírálandó művel szemben való fölényes fölhánytorgatására. Művelt ízlésű és meleg szívű ember volt és apró, kis meghatódásokért igen hálás tudott lenni. A sikertelen munkát sem vágta agyon tekintélyénél fogva súlyos szavaival, volt türelme a lapos és száraz jeleneteken át kutatni az elgondolását, mely, Istenem, mégiscsak arra volt szánva, hogy meghasson embereket.”
(Nyugat / · 1913 · / · 1913. 15. szám · / · Figyelő. Fekete Miklós: Ruttkai-Rothauser Miksa)

Fia: Ruttkay György néven (Bp. 1890 - 1955, New York) színházi cikkeket írt napilapokba és folyóiratokba. Főleg külföldi tudósítóként dolgozott. Az Est bécsi szerkesztője is volt. Drámai művei: A nagy cél (1908, Magyar Színház); Keringő (1916, Vígszínház, Bécsben is színre került a Deutsches Theaterban); A nagyvilági nő (vígj., 1920, Vígszínház). Tolsztoj (Hajdú Miklóssal, 1920);
A Vígszínházban Varsányi Irén főszereplésével, Jób Dániel rendezésében bemutatott darabról a következőket írta a Nyugat színikritikusa:
„Ruttkay György fiatal, friss invencióval nyúlt egy témához, amely színpadi értelemben trouvaillenak mondható. Megírta egy keringő történetét, amely sok ezer ember lelkét szerelmes epekedéssel, bánattal és fölujjongással tölti el. Megírta egy művész nyárspolgári tragédiáját, amely végül is alkotásban, a népszerűvé lett keringő komponálásában csúcsosodik ki. Egy ilyen belső drámát, amely mintegy bemutatná azt a betegséget, amiből végül is a híres keringő igazgyöngye lesz, - megjeleníteni a színpadon a drámai analitika eszközével, óriási, talán végzetes feladat volna, amelyet a nagyközönség meg sem értene. Ruttkay György nem is választotta ezt a nehéz, talán lehetetlen utat, hanem a külső, a világ előtt való történésen túl alig kíséri el a művészt a maga rejtettebb, mélyebb és keserves pillanataiig. És ezért folyton valami olyanféle világításban látjuk a művészt, amely igazat látszik adni a nyárspolgári felfogásnak, hogy sosem baj az, ha egy művész szenved, mert a bánat megihletheti, sőt köztudomás szerint épp a csalódás ihleti meg a legjobban.” (Részlet)
(Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 20. szám · / · Figyelő · / · Színi Gyula: Két bemutató)

A fasizmus térhódítása idején külföldre távozott. 1938-tól az USA-ban, New Yorkban élt. New Yorkban két életrajzi műve jelent meg: Lisztről és Mozartról írt.

Bár, mint íróknak a feledés homályába merült munkásságuk, de mint újságírók, kritikusok, műfordítók, ők is sokat tettek azért, hogy egy kis ország irodalmát határainkon túl is megismerjék.

Székelyhidi Ferenc