160 évvel ezelőtt a forradalmi hangulat és megmozdulás „söpört végig” Európán. Így Magyarországon is elérkezett a cselekvés ideje március 15-én. A Habsburgok meghátrálásra kényszerültek, és Ferdinánd aláírja a jobbágyfelszabadításról, a népképviseleti országgyűlésről és a független magyar kormányról szóló törvénycikket és a miniszteri kinevezéseket.
Természetesen a márciusi, majd azt követő eseményeket megelőzte néhány évtized, melyet reformkornak hívunk. A zsidóság mennyire vett részt az eseményekben, illetve mennyire engedték, hogy részt vegyen? Erről szól az alábbi írás.

A Reformkorra esik az egyenjogúság gondolatának felvetődése.
V. Ferdinánd szentesítette az 1839-1840. évi országgyűlési törvényeket: az önkéntes örökválság engedélyezése, a szabad gyáralapítás, a váltótörvény, a magyar nyelv hivatalos használata, a zsidók polgárjogainak kiterjesztése.
Az 1840. XXIX. tc. hatására a hazai zsidóság gondolkodásában megfogant a magyarosodás eszméje. A Pesti Izraelita Hitközség kezdeményezésére két évvel később megalakult a Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelő Egyesület (MIKÉFE). Ez a szervezet arra törekedett, a magyar nyelv ápolása mellett, hogy a századokon át elzárt zsidóság körében népszerűsítse a nehéz fizikai munkával járó kézműves- és iparágakat, valamint a földműveléssel kapcsolatos ismereteket terjessze.
1844-ben létrejött a Magyarító Egylet. Magyar óvodát és nyelviskolát működtettek, magyar hírlapokkal és könyvekkel felszerelt olvasótermükben felolvasásokat tartottak. Ők adták ki 1848-ban az Első Magyar Zsidó Naptárat.
Az országos események kedvezően hatottak a váci zsidóság életkörülményeinek alakulására, és a hitéletre is. 1841-ben megalakult a (statusquo) hitközség. Első elöljárói: Hirschfeld Léb, Freund, Wolf Schneller Jakob, Deutsch Pinchosz voltak. Rabbijául a közösség Neumann Adolfot választotta meg.
A reformkori eszmék terjedése, a felerősödött függetlenségi vágy, a kedvező nemzetközi helyzet a márciusi eseményekhez, a forradalom kibontakozásához, majd a szabadságharc kitöréséhez vezettek. A zsidóság is részese lett a történéseknek. Bár kezdetben több városban antiszemita felhangok, tűntetések, progrommal fenyegető zavargások is voltak, ennek ellenére mégis létrejött a zsidókból álló nemzetőrszázad, melynek élére – a polgárság és a kormány magatartása elleni tiltakozásul – Táncsics Mihály állt.
A szabadságharcnak – becslések szerint – húszezer magyar zsidó katonája volt.
Vácott 1848. március 18-án népgyűlést tartottak a városházán. A korabeli jegyzőkönyvben olyan sorok kerültek megörökítésre, mely a lelkesedésről szólnak. „…a nép, felfogva az idők komoly fejleményeit, öröm megünnepléséül jelölte ki e napot, melyen megértette a haza virágzásának, és az ő javára szolgáló törekvésének megközelítését, és városának e napon kivilágítását kívánta. A két városi hatóság, engedvén a nép kívánságának, nyomban elhatároztatott, és azon intézkedés tetetett: hogy a városházi épületek, valamint a többi középületek kivilágítassanak….”
Március 20-án már a nemzetőrség megszervezésére bizottmány felállításáról döntöttek. Ebben helyet kaptak a tanácsnokok, a városi hadnagyok, céhek mesterei és a tanuló ifjúság. Elnöknek Bierbrauer Károlyt választották meg.
1848. április 26-án a Püspök – és Káptalan- Vác mezőváros közös tanácsülésén határozatot hoztak a zsidók letelepedésének megakadályozásáról, hogy a lakosság ellenszenvét részben lecsillapítsák, másrészt megelőzzék azokat a bántalmazásokat, melyek más városokban történtek.
„Előadódván ez úttal, mikép a a’ Zsidók miatt a’ lakosság igen ingerült állapotban van, nehogy azon szomorú eset adja elő magát, mi más városokban már megtörtént, szigorú rendeléseket kellene tenni, mi szerént a’ Zsidók (na)k a ’ helbeni bejövetel meg gátoltassék.
Végztetetett.
Nehogy a’ város a’ már úgy is megszaporodott, nagy részént csalásból élő Zsidók által ellepetessék , negyedenként minden házbirtokos és lakónak tudtára adassék, mikép olly Zsidót, ki megtelepedése engedelmét ki mutatni nem tudná, lakóul fel ne vegyenek, ha pedig fel vették, azt 3 nap alatt felnyiték terhe alatt magoktól elbocsássák. Azon Zsidók szinte, kik megtelepedést nyertek, értesitessenek, mikép magoktúl más Zsidót, kik be véve nincsenek, bé fogadni ne merészeljenek, különben ha azt teendik, ők szinte ki fognak a’ városból tiltattni...{....}Egyébkint a’ hadnagyi hivatal arra is megbiztatik, mikép Zsidóknak bejövetelüket meg gátlandó, a’ megérkezni szokott gőzkocsik és hajók mellett is fölügyellést gyakoroljon.”
Minkét városban összeíratták a zsidókat, akik március 15. óta letelepedtek. Káptalan –Vácott olyan javaslat is elhangzott, hogy minden zsidókat tiltsák ki a városból. Ezt azonban a fennálló törvények nem tették lehetővé.

Április 27-én Káptalan-Vác tanácsa olyan határozatot fogadott el, hogy az „izraeliták magok helyett más alkalmas egyént saját pénzökért állítsanak.” A döntés előzménye, hogy a lakosság nagy számban kérelmet terjesztett elő, hogy „a zsidók az éjjeli őrségre ne alkalmazhassanak.”
Az ellenszenv, az idegenkedés, a „kirekesztettség” érzése ellenére a váci zsidóság is részt vett a szabadságharcban. Ennek állít emléket a deákvári izraelita (1967 után statusquo irányzathoz tartozó) temetőben az 1848/49-es honvéd síremlék. Itt van eltemetve Hirschfeld Gyula 48-as honvéd (és felesége is.).
A forradalom bukását követő megtorló intézkedések a zsidóságot is sújtották. Az osztrák seregek előretörésével már a szabadságharc idején hadisarc kivetésével büntették a magyar kormánnyal való együttműködésért a zsidó községeket. 20. 000.- Ft büntetést helyezettek kilátásba minden olyan zsidóért, aki összeköttetésben állt a debreceni kormánnyal.

Egy-egy községre kirótt összeg nagysága olyan magas volt, hogy annak kifizetését a leginkább érintett hat település (Pest, Óbuda, Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Irsa) nem tudta teljesíteni. Ezt az összeget – 2, 3 millió forintot – az ország zsidósága átvállalta.
Ezt később, 1850 őszétől, 1 millióra mérsékelték, és egy zsidó iskolai és tanügyi alap létrehozására kötelezték őket.
Megszűntették a zsidó községek autonómiáját – megfosztva ezzel a gyülekezeteket az előjárók választásának jogától -, és élükre a hatóságok által kinevezett elöljáróságokat rendeltek ki. 1851-től a zsidó községek politikai jellegét megszűntették, és hitközségekké alakították át. Ettől kezdve a hatóságok által felügyeleti jogot gyakorló elöljáróságok jogköre az egyházi, jótékonysági és tanügyi feladatokra terjedt ki.

Székelyhidi Ferenc