"Ha matrózmesék és dalok,
vihar, kaland, kalózhadak,
ha kitett matrózok, hajók,
szigetek, kincs a föld alatt,
s újramondva a régi vad
történet megragadja még
a mai bölcsebb ifjakat,
mint lelkem megragadta rég:
 
- akkor hát rajta!"

(R. L. Stevenson: A habozó vevőhöz
-Devecseri Gábor fordítása)

A kezdetek

A Karib-tenger térsége mindannyiunk számára a kalandok kimeríthetetlen forrásának tűnik. Az európai felfedezés és hódításokat követően természet adta csodáinak köszönhetően azonnal fellendült a területek benépesítése, kincseinek kiaknázása.
A környék helyzete viszonylagos szabadságot jelentett az ide érkezőknek, akik jöttek is szép számmal a világ minden pontjáról, ennek köszönhetően ide mind szefárd, mind pedig askenáziak is érkeztek.
Természetesen a területek főként spanyol és brit fennhatóság alatt voltak, de Franciaország, Hollandia és Portugália is időről időre kiharapta részét a földekből s zászlaik is ott lobogtak a kereskedő hajókon. Az előbb említett országok az elmúlt évszázadokban folyamatosan, bár változó szereposztással, de harcban álltak egymással. Ennek és a vállalkozó szellemeknek köszönhetően a tengeri hadviselés is egy új, bár régóta ismert fortély átalakításával lett gazdagabb: az államilag finanszírozott kalózkodással. Drake és társainak lenyűgöző, a későbbiekben vérzivataros történetét itt nem ecsetelném, de a kalózkodás másik, mára legendás és ha lehet még kegyetlenebb fajtájáról később szó lesz még: a bukanírokról.

A Spanyol birodalom Izabella és Ferdinánd házasságát követő megszületésétől szinte azonnal datálhatjuk a spanyol inkvizíció elindulását is. Az 1478-ben kezdődött, eleinte a keresztény eretnekség elleni, majd nagyon hamar a muzulmán és zsidó vallás, származás eltüntetését célba vevő mozgalom az 1600-as években javában tombolt. Ugyanebben az időben, az 1500-as évek közepétől kezdődött római inkvizíció is komoly károkat okozott a gondolkodásnak és életnek.
A spanyol területeken Tomás de Torquemada és Izabella királynő 1492-es, a reconquista befejezését követő rendelete értelmében nem élhetett zsidó és muzulmán vallású ember. Ez természetesen érvényben volt az akkori világ legnagyobb birodalmának gyarmati területeire is.

Európa többi állama sem volt kegyesebb a zsidósághoz, bár a hosszabb-rövidebb ideig tartó nyugalmi állapotok sokszor igen nagy virágzásnak indították a zsidó életet. A zsidók elleni türelmetlenség alól Hollandia volt az egyik legszembeszökőbb kivétel, aki a Spanyolországból való elűzésük után befogadta az ide menekülőket.

A karibi zsidó élet kezdetei

Miközben az alábbi dolgokat olvassuk, bizony érdemes elgondolkodnunk, hogy pont ezekben az időkben játszódtak le azok az események, melyeket tengerészek, kalózok és kalózhadak, rejtett kincsek, tengeri és szárazföldi csaták végtelen sorai írnak.

Holland területek
Az 1600-as években Hollandia harcban állt Spanyolországgal és Portugáliával is. Ugyanakkor tengeri és kereskedő nemzet lévén igényt tartott egy falatra az Új Világból. Az 1630-as években megszállták az észak-kelet brazíliai Recife kikötőjét, és Holland felségterületté nyilvánították azt. Nyomban el is indult egy hajó, rajta 600 zsidóval. Negyed évszázadra rá a "Szent hitközség" tagjainak -utóbbiak így nevezték magukat- száma túllépte a 4000 főt. Főként kereskedéssel és ültetvény-gazdálkodással foglalkoztak, és a holland fennhatóság alatt nyíltan vállalhatták magukat, tarthatták meg ünnepeiket. Az itteni jólétnek hamarosan vége szakadt, mert a század végén Portugália újra ki akarta terjeszteni hatalmát a Brazil területekre, és évtizedekkel később véres harcok után -melyekben a zsidók a hollandok oldalán harcoltak- 1664-ben vissza is szerezték azt. Tizenhat Portugál hajó érkezett, hogy elszállítsa a helyi zsidó lakosságot, akiknek Spanyol mintára megtiltották a portugál területeken való életet.
A zsidók egy része azonban nem volt hajlandó visszatérni Amszterdamba vagy a holland Curacaoba, hanem e térség más fennhatóságú területeire szökött, mint az angol Jamaica és Barbados, a francia Martinique, vagy a spanyol Kuba.

Angol területek
Az angol fenségterületek ekkoriban Jamaica, Barbados és a Leeward-szigetek voltak. Bár a brit uralkodó engedélyezte a zsidó telepek kiépítését, akik jöttek is szép számmal, főként kereskedni, a helyi angol üzletfelek nem szerették őket. A brit területek zsidó történetét kitölti a különféle perek folytonossága.
A fordulat 1665-ben következett be, mikor egyrészt a hollandusok elvesztették brazil területeiket s a zsidókat elűzték onnan, másrészt az angolok elfoglalták Surinamot, s ott egy nagy zsidó telepet hoztak létre. Ezen az egy területen a zsidók -először a történelem folyamán- teljes brit állampolgárságot kaptak és megülhették a sábeszt is. Két évre rá a terület fennhatósága Hollandia kezébe került, a neve Holland Guiana lett. Jogaikat megtarthatták, de a nagyobb haszon reményében a legtöbben a még mindig brit  Barbadosra mentek, és sokáig kereskedelmi kapcsolatban maradtak a hollandokkal. A brit kereskedők ellenszenvesek maradtak versenytársaikkal szemben, s végül elérték, hogy a zsidók csak limitált arányban kereskedhessenek, például rabszolgákkal egyáltalán ne, és gettókban kelljen élniük Barbados területén. Ezeket a rendeleteket 1802-ig tartották fent. A viszonylagos nyugalom és jólét alatt épült az első barbadosi zsinagóga, a Nidhe Israel, mely épülete még ma is áll, bár nem működik.  A kolónia 1831-ben végleg eltűnt, mikor egy hurrikán elpusztította azt.
A jamaikai zsidó telepek sorsa hasonló kimenetelű volt. Nagy számban éltek zsidók Port Royalban, Kingstonban és Spanish Townban (a nagy kalózvárosokban) is. Az 1700-as évek során többször külön adókat vetettek ki rájuk, nem kaptak állampolgári jogokat, nem tarthattak keresztény szolgálót. Számuk az 1800-as években kitette Jamaica fehér lakosságának 10 százalékát.

Kuba
Itt volt a legnagyobb zsidó közösség a karibi térségben. Története talán kezdődhet Luis de Torressel, Juan de Cabreraval és Rodrigo de Trianaval. Ők még Kolumbusszal utaztak át az óceánon, s Luis letelepedett Kuba szigetén. A zsidó lakosság itt aztán nagy számban növekedett, főleg a Brazíliából érkezettekkel. A spanyol inkvizíció az 1700-as évek végéig szemet hunyt az itteni zsidó gócpont felett, de 1783-tól 1823-ig itt is keményen lecsapott a zsidókra, melynek a Spanyol-Amerikai háború vetett véget. Az első zsinagóga 1898-ban épülhetett csak meg.

A karibi kalózvilág

A mai ember képzeletét mégis leginkább a kalóz hordák, a bukanírok történetei fogják meg. Bár e kalandokat az idő szépíti, a képzelet misztifikálja, korukban e szó igazán kegyetlen és rettegett embereket jelentett. A felgyújtott városok, tengernyi kiontott vér, csalás, lopás és válogatott kegyetlenkedés mögött megbúvó szabadság és hatalom bizarr utópiája magasztalja képzeletünk kalózait legendás alakokká, közöttük is leginkább azokat, akik szörnyű sorsra jutottak, míg másokat is hasonló szörnyűségekre kárhoztattak.
A klasszikus kalóztörténetek nyomán elhíresült személyek között bizony találunk zsidókat is, kik ugyanolyan kalandos, veszélyekkel teli és kegyetlen hévvel vadászták a szabadságot és hatalmat, mint más nemzetiségű vagy származású társaik. A bukanírok között nem volt különbség vallási vagy származási szempontból sem, csak a tehetség számított választott szakmájukban.
"Ami becsületes munkával gyötrelem és izzadtság, az ágyúval és puskával hatalom és szabadság. Célunk ezért rövid, ámde vidám élet." Így foglalta össze hivatástudatukat Bartolomeo Roberts, aki mellesleg a kalóztörténelem utolsó nagy alakjának számít. Ugyanakkor ő követte el a legaljasabb tömegmészárlásokat is, s emellett ugyancsak ő élte a legvallásosabb keresztény életet a kalózok között. Sok igen sikeres kalóz volt fekete, akik számára a legjobb lehetőség az életre egy kalózhajón volt akkoriban.

A gyökerek

A kalózok története a kezdetektől összefügg a nemzetek egymás elleni harcaival. A karibi bukanírok francia telepesek voltak, akik a szigetvilág elhagyott tájain éltek elvadultan és szabadon, saját törvényeik szerint. Az 1630-as évekre a spanyolok megelégelték a területeiken is szép számmal élő, hatalmukat el nem ismerő szabad telepek létét és hajtóvadászatot rendeztek utánuk. A mészárlásokra a bukanírok fegyverrel válaszoltak. Szabad csapataik kis számban dolgoztak és hihetetlenül hatékonyak voltak. Remekül bántak a muskétákkal, pisztolyokkal, gránáttal és kardokkal. Gyorsan és kegyetlenül végeztek kiszemelt áldozataikkal, s a tengeren is úgy éltek, akár a szárazon. Hamarosan az angol, holland és bukanír lázadók egyfajta szövetségbe tömörültek, melyet ma a "kalózokként" emlegetünk.
A britek 1655-ben foglalták el Jamaicát a Spanyoloktól, itt hozták létre központként Jamaica déli részén, a kereskedelmi utak gócpontjában és a világ egyik legnagyobb természetes kikötőjében található várost, Port Royalt.

A britek természetesen örömmel segítették a spanyolok elleni kalózsereget, így Port Royal Jamaika hallgatólagosan támogatott védelmezője lett. Itt 75 házat birtokoltak zsidók, akik pénzváltással, árucserével és kereskedelemmel foglalkoztak, melyben nagy segítségnek bizonyult spanyol nyelvtudások. A város 1691. november 5-ig a világ egyik legrettegettebb helye lett. Itt lettek naggyá az olyan kapitányok, mint a legsikeresebb kalóz, a walesi Morgan és a kalózok legkegyetlenebb és legelszántabb tagjai is innen indultak portyára. Az említett novemberi napon Port Royal csaknem kétharmada alatt megnyílt a föld, s a rengés a víz alá süllyesztette a helyet, melynek épületei még ma is megcsodálhatók odalent. Valahol a romok közt található az egykori Ágyú út zsinagógája is. A legtöbb zsidó túlélő ezután elhagyta a helyet és más jamaikai nagyvárosban telepedett le.

Zsidók a tengeren

Mint az már említve volt, semmiféle hovatartozás nem számított a kalózvilágban, csak az elismertség kivívásának erénye. Lehetett az ember fekete, francia, angol, spanyol vagy akár nő is. Sőt, ez utóbbiak igen legendás hírnévre tettek szert Anne Bonny és Mary Readnek köszönhetően.

Talán meglepő, de Rabbi Samuel Pallache (cca 1550 - 1616) az egyik legelső ismertté vált zsidó származású és vallású tengeri rabló volt. Spanyolországban, Kordobában élt apja, a rabbi, aki az inkvizíció elől menekült Marokkóba, és Fezben telepedett meg. Itt született fia, Samuel. Vallási tanulmányai mellett sikeres kereskedő vált belőle, és Zidan Abu Maali szultán kegyeltjeként Hollandiába ment, mint nagykövet. Valójában a szultán saját informátora volt. Sikeres kereskedelmi és hadi szerződéseket kötöttek Hollandia és Marokkó között és Spanyolország ellenében. Pallache azonban a spanyoloknak is kémkedett, s mikor ez kiderült a szultán kegyeiből kiesvén más megélhetést keresett. Bár kapcsolatai révén elérte, hogy továbbra is kereskedhessen Marokkó és Hollandia között, engedélyt kapott kalózkodásra is a hollandusoktól. Általában a marokkói partoknál vadászott, s egyszer egy portugál hajót fogott el. Rakományát azonban nem rakhatta le Marokkóban, s megpróbálta Hollandiába vontatni a hajót. Anglia partjainál egy vihar elpusztította a tengeri karavánt. A britek spanyol követelésre kiadták Pallachet s csak holland közbenjárásra engedték szabadon. Azonban mindenét elvesztette e kaland során és meg is betegedett. 1616-ban halt meg. Sírját Hollandiában a szefard zsidó temető, a Beth Haim őrzi.

Moses Cohen Henriques is ismert kalóz volt, aki Portugáliából származott. A holland Piet Hein admirálissal szállt tengerre és mindketten vad hévvel kezdtek neki a spanyol kincsek elrablásának. Részt vett a történelem egyik legnagyobb rabló-ostromának, a öböl kirablásának megtervezésében. Négy év alatt Kuba környékén mai értékben úgy 1 billió dollárnyi jussot raboltak össze. Ezek után részt vett a kubai zsidó telep kiépítésében. Sikereit követően tengerre szállt, elfoglalt egy szigetet a Brazil partoknál és kialakította rajta saját kalózbázisát. 1654-ben visszafoglalták tőle a szigetet, de Henriques nem adta fel. Neve és elismertsége révén maga a nagy Morgan vette szolgálataiba tanácsosként.

A legkiemelkedőbb zsidó kalóz (kalandor) Jean Lafitte (cca 1776 -1826) volt, egyszer bukanír, máskor államilag támogatott kalóz vagy mai szóval maffiafőnök. Ősei spanyol marranók voltak, kikeresztelkedett zsidók, akik titokban folytatták őseik életét, s miután nagyapja az autodafé áldozatává vált, Dániába menekültek. A kalandos utazást Lafitte többször elmesélte, csakúgy, mint nagymamája kóser háztartásának emlékeit is. Sorsa őt és testvérét New Orleansba vezette. Rabszolga kereskedő volt, de ez mellett mindenből pénzt csinált. Történetek keringtek hadititkok eladásától egészen az amerikai elnökkel való kapcsolatokig, de ugyanígy mesélik, hogy ő rejtette el Napóleon eltűnt kincsét is. Kereskedő révén információkkal boltol mind az amerikaiaknak, mind a spanyoloknak. Szervezett bűnözése révén a Galvestonban létrehozott alvilág ura volt, s Louisiana kormányzója 5000 dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Ugyanakkor a brit háború során 1812-ben felajánlotta katonai szolgálatait Andrew Jacksonnak, és segített Louisiana felmentésében a brit támadás alól. Állítólag, miután 1821-ben az amerikai hadsereg kiűzte Galvestoneból, kalózkodásra adta a fejét és a Yucatán félszigeten állította fel bázisát. Valószínű itt is halt meg, Isle de Las Mujeresen 1826-ban, hosszas betegeskedés és láz után egy indián sátorban. De az is lehet, hogy 1847-ben találkozott Marxszal és Engelssel, megpróbálta bemutatni őket a fiatal Abraham Lincolnnak. Ugyanakkor történetek szólnak arról is, hogy Simon Bolivar oldalán harcolt a dél-amerikai függetlenségi mozgalomban. Volt ő életében "Kalóz", "Martalóc", "Barataria királya", "A Mexikói-öböl réme" és "New Orleans hőse". Bűnöző volt, de igazi gentalman. Nem csoda, hogy ahogy az életéről, úgy a haláláról sem tudtak dönteni.
Természetesen a kalózok hihetetlenül izgalmas kalandjai ezzel nem érnek véget és a olyan nevekkel, mint Morgan, Feketeszakáll, Kidd, L'Olonnais, Anne Bonny vagy Drake még hosszú oldalakon keresztül lehetne foglalkozni, de az már egy másik történet.

My name was Captain Kidd, when I sail'd, when I sail'd,
And so wickedly I did, God's laws I did forbid, When I sail'd, when I sail'd.
 I roam'd from sound to sound, And many a ship I found,
And then I sunk or burn'd, When I sail'd. I murder'd William Moore,
And laid him in his gore, Not many leagues from shore,
When I sail'd. Farewell to young and old, All jolly seamen bold,
You're welcome to my gold, For I must die, I must die.
Farewell to Lunnon town, The pretty girls all round,
No pardon can be found, and I must die, I must die, Farewell, for I must die.
Then to eternity, in hideous misery, I must lie, I must lie.

(William Kidd kapitány részeg búcsúdalának részlete akasztása előttről, 1701)

Zsidók ma a térségben

Összességében elmondható, hogy zsidók a Karib-tenger térségébe holland segítséggel érkeztek. Az ide érkezők nagyrészt a gazdaság különböző szegmenseiben kezdtek dolgozni, és ha a geopolitikai helyzet is hagyta, szépen építgették közösségeiket és életterüket. Sosem volt biztos a megélhetésük és a zsidó élet aranykora, ha volt is ilyen, már elmúlt. Curaçaonak, ahol az Új Világ legrégebbi temetője található, egykor 125000-es népességéből egy évtizeddel ez előttre csupán 350 fő lett. Elvándoroltak egy jobb élet reményében. Curaçao temetőjében nyugszik Baruch testvére, Ribca Spinoza és múzeuma a világ zsidó értékeinek kimagasló gyöngyszemeit tárja az ide látogatók elé.

Ma a karibi térségben mindenfelé élnek zsidók. Jamaicáé az egyik legnagyobb közösség, de Curaçao, Trinidad és Guyana közösségei is több neves zsidó vezetőt neveltek maguk között. Janet Jagan például 1997-99-ig volt Guyana elnöke. Kubában az 1959-es forradalomkor a zsidók száma kb. 15000 fő volt. A forradalom után Castro Izraelt az egyik legfőbb ellenségének kiáltotta ki, így az itteni zsidók közül sokan kerültek hívő keresztényekkel, homoszexuálisokkal vagy bűnözőkkel együtt munkatáborokba. A '90-es években csitult a helyzet, és Castro szemhunyásával a Szochnut a Cigaretta hadművelet során 400 kubai zsidót szöktetett meg, további kétszáz pedig alijázni készült, ami azt jelenti, hogy fejenként az akkori átlag jövedelem ötvenszereséért megvették őket az izraeliek, hogy hazatérhessenek.

Kubába hivatalosan a zsidóság elismert, és Castro rendszere semmiben sem tesz különbséget velük. Elvileg. De a Castro nélküli Kuba új korszakot jelent a helyi zsidóságnak. Ma Havannában körülbelül 1500 zsidó él. A megmaradt közösségek fiataljai büszkén és tevőlegesen építgetik jövőjüket. Nincs általános antiszemitizmus, és csak nagy ritkán, szinte évtizedenként egyszer történik kisebb konfliktus. Akkor is a helyi palesztín kisebbséggel. De nincsenek biztonsági ellenőrzések a rendezvények előtt. Vallás szempontjából meghatározó a reform irányzat, de a konzervatív és a chabad is nagy arányban képviselteti magát. Zsinagógái közt még megtalálhatóak a térség legelső imahelyei is, melyeknek általánosságban 200-300 híve akad nagyünnepekkor, viszont évente tízezrek látogatják őket a hétköznapokban.

Zsinagógák a térségben

Természetesen alább közel sem az összes működő vagy már nem működő zsinagóga kerül említésre.

Az egyik legszebb szigeten található az egyik legszebb zsinagóga, a St. Thomas, mely a maga 166 évével és pazar látványosságaival az egyik legfelkapottabb nevezetesség a St. Thomas szigeten, s imára nyitva áll zsidók és nem zsidók számára is:

Curaçao szigete két még működő zsinagógával büszkélkedhet. A régebbi, 1651-ben épült Mikvé Israel-Emanuel a szigetvilág legrégebbi, még működő imahelye.

Havannának is több szép zsinagógája van. Ezek közül építészetileg legérdekesebb a Patronato.

A Nidhei Israel Barbadoson található. Nagyon híres, nagyon régi. A történelem több viharát élte át sikeresen. Nem úgy, mint testvérzsinije a Speightownban, melyet 1739-ben brit szervezett bűnözők egy kétes üzlet nyomán porrá égettek. A Nidhei Israel 1654-ben épült, Hollandiából ide települt ortodox zsidók által. Hamarosan a város feltöltődött szefárdokkal. 1831-ben egy hurrikán ezt is elpusztította, ám a helyiek két év alatt újraépítették az épületet. Negyed évszázadra rá viszont már csak 70 zsidó élt a szigeten. Egykori nagyságát szépen lassan elveszítve, a közösség utolsó zsidó tagja 1925-ben halt meg. A náci üldözések elől menekülő askenáziak érkeztek a szigetre, és nemsokára 30 család mondhatta új otthonának e gyönyörű helyet. Nem voltak túl vallásosak, de zsidók igen. Zsinagógának így egy kis épület adott otthont egészen 1987-ig, míg a Nidhei Israel renoválási munkái be nem fejeződtek, s azóta újra működik az imahely. Temetője pedig a régi Új Világ leghosszabb ideje használt nyughelye.

Videó Kuba mai zsidóságáról:
http://www.youtube.com/watch?v=k6efudPKkks

Havanáról:
http://www.youtube.com/watch?v=DKv3VCS1KH0&NR=1

Bednárik András