Szia Vendég! (5784 Niszán 12)

Zsidónegyed – Fez, Marokkó
2007. december 17. hétfő, 21:19
Kategória: Zsidó témák
    

Marokkó tán leghíresebb és legnagyobb zsidó népessége az ország kulturális fővárosában, Fezben -volt- található. Bár a zsidó népesség majdnem egésze a '60-as évekig elhagyta Marokkót, ők kimondottan szerettek itt élni.

A marokkói arab világ ma talán a legtoleránsabb Izraellel és a zsidó világgal. Ott jártamkor is rengeteg izraelibe botlottam, és az arabok is nagyon szeretik őket. Nem feltétlenül a külföldi valuta miatt, de volt olyan Huszon egynehány éves vendéglátónk, aki az egyetemen hébert tanult és közvetítő nyelvként a mutogatást és ezt tudtuk csak elővenni. A zsidónegyed, arabul Mellah már nem használt kapuja a királyi palotától 2 percnyire található, és ma arabok lakják.

 

A zsidónegyedben végigsétálva olyan érzésünk lehet, mintha visszautaztunk volna ezer évet az időben. Fez zsidónegyedében a leghíresebb emlékek az Aben Danan zsinagóga, benne pedig a híres gazella bőrből készült Tóra.

A zsinagógát mai szépségére, közös erővel újított fel a nemzetközi világörökség védelem és az arab vezetőség.

A másik látványosság az arany-ékszer boltok utcája. Több tonna arany csillog e rövid soron, valóban pompázatos látvány. Már csak azért is, mert az arab kézművesség Fezben teljesedik ki maximálisra, melyre a helyiek nagyon büszkék. E megállapítást minden második mondatukba bele is szövik, de a bizonyítékát láthatjuk is bárhová tekintünk. Az „arany utca” kivezet a negyed főutcájára, mely lényegesen tágasabb, mint a középkor előtti stílusban épült kis utcácskák turista veszejtő hálózata.

 

Ebben a fűutcában éltek a tehetősebb zsidók. A kis utcácskákat járva mindenképpen ugorjunk be egy tradicionális kenyér sütödébe. Ezeket a helyeket körülbelül úgy képzelhetjük el, ahogyan a kosztümös filmekben láthatjuk. Kis helyiségben 6-7 ember hatalmas kemencébe pakolássza a bent finom illatosra és ropogósra sülő lapos kenyeret. Marokkóban a kenyér az egyik legtisztább és legfinomabb csemege. Az ilyen betérőknél bármiből kapunk, érdemes meghálálni 10-20 dirhammal, ami nekik nagy összeg, nekünk pedig igazi élmény. Sajnos az is igaz, hogy az előbb említett kézműves csodák az évszázadok alatt folyamatosan rohadnak le, és ez ellen a helyiek csak akkor tesznek valamit, ha már életveszélyessé vált a helyzet.



Fez medinája (óvárosa) és szukja végtelenül más, mint amihez itthon hozzászoktunk bármihez is.


Nem is próbálnám elmesélni, viszont megemlíteném, hogy itt található az egyik legnagyobb korán iskola, helyi nevezetesség, amivel szemben áll még ma is, mindenféle komoly változtatás nélkül Maimonidész, a leghíresebb középkori zsidó bölcs háza. Ma egy arab család lakik benne, és igen nagy becsben tartják.

 

Természetesen érdemes ellátogatni Fez szépen rendben tartott régi zsidó temetőjébe is!

Pár jó tanács, ha Fezben (vagy Marokkóban) járnátok:

Fezben, általában a nagyobb városokban mindenképpen fogadjatok fel hivatalos(!) helyi vezetőt. A többi kuncsorgóval nem kell foglalkozni. Körülbelül 2000 forint elég neki egy hosszú, egész napos túrára, és ha veletek van, a helyiek nem vernek át, a taxisok órát bekapcsolva visznek, ugyanakkor Fez medinája olyan kacifántos, hogy könnyen és nagyon csúnyán el lehet benne tévedni. A nem hivatalos vezetőknek rossz a modoruk, általában helyi munkanélküliek, akik mindenféle kamu történettel szórakoztatják a turistákat. Eléggé ragadósak, az utca szélén állva szemkontaktusra vadásznak, vagy melletted elsuhanva sziszegnek halkan. Nem kell róluk tudomást venni.
A vezető be fog vinni szőnyeges boltba, a híres bőrcserző boltjába és még egyéb helyekre, ahol nagyon kedvesen, egy tea mellett kínálják/mutatják be a portékájukat. Ezekből tényleg nem kell venni, nagyon udvariasak és nem lesz baj, ha nem vásárolunk. Bár a termékek remek minőségűek, mi is jobban járunk, mert hasonló vagy még szebb darabokat tized áron lehet megkapni máshol, például Marrakes szukjában, ami sokkal turistabarátabb hely.

Mindig beszéljünk meg előbb egy árat. Mi ajánljunk először összeget, és nyugodtan lehet számunkra pofátlanul kicsi is ez az összeg, ők a reálérték 10-20 szorosát kérik eredetileg. Főleg a taxisokkal vigyázzunk. Ha nincs velünk hivatalos guide, mindig mi mondjuk előre az összeget, különben pórul járunk. Ha nem mennek bele, sebaj, ezer másik vár.

Mindenki vigyen magával pálinkát, vagy erős gyomor tisztító szeszt, igen jól jöhet. Sokan már az első két-három napban kibuknak. Mi 10 napig egész jól megvoltunk. A helyi víz turistáknak ihatatlan, de 50-től 120-forintig (alku kérdése) lehet kapni mindenhol üveges vizet, ami jó. A piros kupakos a legfinomabb, de attól fáj a has. Mi erre későn jöttünk rá.

Mouss, Maracuja


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Zsidónegyed – Fez, Marokkó" | Belépés/Regisztráció | 3 Megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Zsidónegyed – Fez, Marokkó (Értékelés: 1)
Szerző: wwan [9178] Dátum: 2007. december 18. kedd, 22:29
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
kösz az infót, nagyon klassz, ahogy átlátjátok a helyzetet egy ilyen idegen világban. Másrészt hol lehetne ilyen 2000 forintos guide-ot importálni, nekem jól jönne napi 2000-ért. :-)



Re: Zsidónegyed – Fez, Marokkó (Értékelés: 1)
Szerző: mouss [2797] Dátum: 2007. december 19. szerda, 06:24
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
:) szívesen. Meg lehet csinálni azt is. Kell egy jegy először is, de jó, ha Tengerből jön a guide, így megspórolod az országon belüli túrát. Tehát 8000 környéke az Afrika-Európa komp, aztán cca 2500 az Algeciras-Malaga busz (Malaga busz pu.-rep.tér 600 ft), onnan már csak a repülő kell neked fizetni, ami nagyon változó, de mondjuk legyen 70.000 illetékkel. Pesten már viszonylag könnyű mozgatni. Csak az emberünket érdemes beíratni valami gyorstalpalóra a látnivalókból :D cca ennyi :)



Re: Zsidónegyed – Fez, Marokkó (Értékelés: 1)
Szerző: judit [5787] Dátum: 2007. december 21. péntek, 10:48
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Nagyon szepek a kepek es a beszamolo is rovid de velos! Szep elmeny lehetett.


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu